Egy városi túlélő a Japán Gyöngyvessző

Szívós természetű, ezért nem csak díszkertekben, hanem parkokban, közterületeken szívesen használják, emiatt hazánkban az egyik legkedveltebb díszcserje. Kis vagy közepes termetű lombhullató cserje. Érdekessége, hogy nem tavasszal virágzik hanem nyáron amikor a legtöbb cserje már elvirágzott. Május végétől nyílnak a többnyire rózsaszín különböző árnyalataiban pompázó virágai, de vannak fehér virágú fajták is, sőt van olyan fajta is amelyen egyszerre vannak fehér, és rózsaszínű virágok. További érdekessége a növényünknek, hogy a lombozata is igen mutatós. Kihajtás után gyakran bronzos színűek a levelek, a nyár folyamán zöldre váltanak, ősszel pedig újra elszíneződnek. Sárgászöld színű fajták a Goldflame, vagy a Golden Princess. A japán gyöngyvessző alapváltozata elérheti a 1,5 m-es magasságot, de a kertészeti árudák által forgalmazott fajták ennél alacsonyabbak. Kifejezetten alacsony növekedésű fajta például a Little Princess amely talajtakarónak is ideális.

Legszebben napos helyen díszlik, félárnyékos helyen kevesebb virágot hoz. Talajjal szemben nem kifejezetten igényes, de a pangó vizet nem kedveli. Jól bírja a városi szennyezett levegőt, és elviseli a rövidebb száraz időszakokat is.  Ha az első virágai elhervadtak érdemes visszavágni ezzel másodvirágzásra tudjuk késztetni. Az új hajtásokon hozza a virágait ezért érdemes tavasszal alaposan visszametszeni. Különösebb betegsége vagy kártevője nincs, de a levéltetvekre érdemes odafigyelni.